0
Hirdetés
0
Hirdető
0
Jelentkező

Szolnok

Szolnok, Jász-Nagykun-Szolnok megye székhelye több, mint 70 ezer fővel a Jászság fővárosa, mezőgazdaságilag talán az első kiemelkedő régió, de ezek mellett itt is jelen van a gépipar, az összeszerelő ipar és az alkatrész gyártás.

Szolnok egyik legnagyobb foglalkoztatója a Svéd Electrolux cég, közel 3 ezer munkavállalóval, mely elsősorban hűtőgépek, klímák és fagyasztógépek és alkatrészek gyártásával foglalkozik. A másik kiemelkedő munkáltató az Eagle Ottava Bőrgyártó vállalkozás, aki közel 2 ezer munkavállalót foglalkoztat. Elsősorban bőrből készült ruházati termékeket készítenek. Rajta kívül több kisebb ruházati cikkeket gyártó cég is megtalálható a városban a Stella D’oro és az Euroszol.  Legnagyobb igényük gyártósori összeszerelőkre, mérnökökre, karbantartókra, pénzügyisekre, marketingesekre és logisztikásokra egyaránt van. Utóbbira komplett vállalkozások telepedtek meg Szolnokon, melyek pont az ilyen nagy globálisan működő cégek igényeit hivatottak kielégíteni.

Szolnok központ

Őt követi a másik legnagyobb szolnoki munkáltató, a Magyar Honvédség, aki közel 4 ezer főnek ad munkát nap, mint nap, és számos nyitott állással várják a munkavállalókat. A Honvédség területén elsősorban a kiképzések és a harcászati gyakorlatok folynak, itt található az ország legnagyobb légtechnikai eszköz és harcászati gépparkja.

Szolnokon nagy számban vannak jelen a mikro és kis vállalkozások, akik a lehető legtöbb munkavállalót foglalkoztatják a városban, a megyében és a Jászságban egyaránt. Több híres étterem, szálloda és vendéglátó egység található Szolnokon, kiknek elsődleges munkaerő igényük a jól képzett szakácsok, felszolgálók, takarítók, szobalányok és a vendéglátás minden területére hatalmas az igény.

Szolnok ezek mellett híres a vendégszeretetéről, a nagyszerű gasztronómia konyhájáról és a csodás belvárosáról. Turisztikailag nem egy kiemelkedő város, de mégis talán az egyik legbarátságosabb és legélhetőbb városok egyike.

Szolnok városháza

A SzolnokAllas.hu ezen a sokszínű munkaerőpiacon elkötelezett a munkaadók szolgálatában, valamint az igényeiknek megfelelő munkavállalók felkutatásában. Figyelemmel kísérjük a szolnoki állásbörzéket a még sikeresebb együttműködés érdekében. A SzolnokAllas.hu legnagyobb előnye a helyi álláskereső internetezők széles körű elérése és a látogatókból eredő nagyszámú jelentkező. Az AllasOrias.hu rendszerén keresztül lehetséges lesz, akár megyei és országos szinten is hirdetni, így a SzolnokAllas.hu felületét használva, akár már az ország másik részéről is képes lesz felkutatni az Ön számára megfelelő munkavállalókat.

Ha álláshirdetésekkel kapcsolatban kérdése merülne fel, weboldalunkon válaszokat itt találhat. A SzolnokAllas.hu munkatársai készséggel állnak az Ön segítségére, amennyiben a hirdetés feladása mellett dönt, kérjük keressen minket bizalommal!

Képek forrása: https://hu.m.wikipedia.org/wiki