Tanulási tanácsadó asszisztenst keresünk Szolnokon


A Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért szervezet tanulási tanácsadó asszisztens munkatársat keres részmunkaidőben Szolnokra, Nyitott Tanulási Központjába.

Feladatok

  • közreműködik, a helyi NYITOK kialakításával kapcsolatos szervezési feladatokban és az infrastruktúrájának kialakításában,
  • működteti a tanulási központot: feltérképezi és bevonja a célcsoportokat, felméri a kompetenciafejlesztési szükségleteket és a térségi munkaadói igényeket, másokkal együttműködve tanulási programokat alakít ki, közreműködik azok megvalósításában,
  • együttműködési kapcsolatokat épít ki más szervezetekkel, a helyi és térségi érintett szereplők bevonásával partnerséget hoz létre,
  • feladatainak sikeres teljesítése érdekében együttműködik a projektmenedzsment tagjaival, a regionális koordinátorokkal és szakmai támogatást biztosító szakemberekkel, részt vesz a felkészítő képzésen, a fejlesztő célú belső műhelyfoglalkozásokon és konzultációkon.

Elvárások

  • felsőfokú végzettség és legalább 1 év munkatapasztalat felnőttképzésben vagy más humán szolgáltatásnyújtásban, mint például oktatás, szociális, pszichés, mentális segítségnyújtás, munkaerő-piaci szolgáltatás, közművelődés, közösségfejlesztés, vagy társadalmi befogadás területén
  • helyi beágyazottság, rálátás a helyi társadalmi-gazdasági viszonyokra
  • jó kommunikációs készség, jó kapcsolatteremtő képesség, emberekkel való foglalkozás szeretete, empátia,
  • képesség a számítógép és más digitális eszközök széleskörű alkalmazására munkában és magánéletben egyaránt,
  • vállalkozói szemlélet, kezdeményezőkészség,
  • önfejlesztési igény, nyitottság új megközelítések és módszerek elsajátítására, új technikai megoldások alkalmazására,
  • határozottság, konfliktuskezelési és problémamegoldó képesség.

Előnyök

  • előnyt jelent oktatásszervezés területén, illetve projektmenedzsmentben, program koordinációban szerzett gyakorlat, vállalkozásfejlesztés területén szerzett tapasztalat.

 

Jelentkezni önéletrajzzal az oldalon keresztül lehetséges.

Információk az állásról


Foglalkoztatás jellege

  • Részmunkaidő 4 óra

Elvárt tapasztalat

  • Nem igényel tapasztalatot

Elvárt végzettség

  • Gimnázium

Szükséges nyelvtudás

  • Nem szükséges nyelvtudás

Munkarend

  • Általános

Beosztás

  • Beosztott

Önéletrajz elküldése kötelező!


Hasonló hirdetések